Dienes Attila
DMA ponthu Kft. Alapítója

Vállalkozói karrieremet 100 Forintos üzlethálózatok építésével kezdtem, majd megalapítottam a Comfex, saját márkás intim higiéniai márkámat. Egyedül indultam el, majd 40 - 50 fősre nőtt a csapatom létszáma.
Fogalmam sem volt ekkor, hogy mit csinál egy ügyvezető, azt hittem az a jó, ha döntéseket hozok, tüzet oltok, én vagyok a mindenes, aki bárhol be tud segíteni. Aztán az egészségügyi állapotom jelezte, ez nem fog menni.
Egy képzésen jöttem rá, hogy nem csak a cégemet, de magamat is építenem kell folyamatosan. Rendszert vittem a vállalkozásomba, struktúrát építettem, átadtam a felelősségi köröket és egy év múlva megszűnt a stressz és minden működött önállóan. Cégemet ezután eladtam és megalapítottam a DMA ponthu Kft.-t, hogy más cégvezetőknek segítsek struktúrát építeni, hogy nekik ne kelljen ugyanazon a nehéz úton átmenni, amin nekem kellett.
Mára ott tartunk, hogy egy profi csapat segít a hozzánk beérkező cégvezetőknek kialakítani a saját szervezeti struktúrájukat, élükön a fiammal, aki az ügyvezető. Én kiszálltam az operatív feladatokból és már csak azt teszem, amit szeretek: képzéseket és előadásokat tartok, valamint értékes kapcsolatokat építek.
RegisztrációAkikkel biztosan találkozni fogsz!
Előadóink

Nagy Anette
HEPA
International Relations Manager South Asia, GCC

Dr. Mayer Balázs
Mayer M. Balázs Ügyvédi Iroda
Ügyvéd, jogi szakértő

Barabás Botond
Mag-Log Transport
Tulajdonos Mag-Log

Langmár Zsuzsa
Langmár kommunikáció
Nemzetközi PR szakértő

Dienes Attila
DMA ponthu Kft.
Alapító

Kohut Balázs
CETH Zrt
Indiai Importőrök Kereskedelmi és Ipari Kamarája – EU Kirendeltség magyarországi megbízottja

Vendég előadó
-
-